Csilla néni tegnapi esőtánca sikeres volt, mert reggel mindenkinek "hasára sütött a nap".
A reggeli napsütés örömére, tánccal kezdtük a napot.
A kiadós tánc után reggelivel folytattuk a napot.
Valyon mit evett ma is midenki.....
Reggeli után jött a szemle, ahol katasztrófa sújtotta szobákra találtunk.
Majd következett a forgószínpad.
Az első színpadon dekopage technikával festették a KÖCSÖGÖKET Tünde nénivel.
A második színpadon nyomozati feladatokat láttunk el Csilla nénivel.
Harmadik színpadon lövészverseny selejtező került megrendezésre, ezredesünk közreműködésével, mindegyik csapatból 3-3 fő jutott tovább
Miután mindenki úgy durrogtatott, mint Sári néni a bab után, elkövetkezett a hűsítő strand.
Majd a várva várt ebéd, ahol mindenki duplán evett a másodikból mivel ARANYGALUSKA VOLT Ebéd után csendespihenő következett, ezt követően a Rendőrakadémia 4. című részt néztük meg. A vetítés után víziabda bajnoksággal folytattuk a napot.
E közben mejöttek a vendégeink a RENDŐRTISZTI FŐISKOLÁRÓL , akik az önvédelemről tartottak bemutatót TOMFÁVAL és bevontak bennünket is az akciókba.
A bemutató után következett a vacsi
Miután mindenki jóllakott, a sprotpályán tevékenykedtek a csapatok, míg a az ifik a TÁ-TI-KA helyszinét készitették elő.
A sport után következett a tisztálkodás, e közben megváltunk blogger társunktól M-től ,akit nagyon sajnálunk olyan ",rossz sorsa lesz nemsokára, mert nyaralni megy"
A könnyes búcsú után következett a TÁ-TI-KA, ahol 12 előadót tekinthettünk meg, -amit mondanunk sem kell- nagyon jól sikerültek.
Ezt követte a DISCO, ahol mindenki kirúgott a hámból.
Majd nagy bánatunkra eljött a takarodó ideje!
Üdv:ÁB "M"
Ma a szülöket is feladat elé állítottuk, amit Kolosy Béla [Becse Apukája] fejtett meg elsőként, a kékek őrömére, ami 5 pontot hozott a REX csapat konyhájára.
Az ötödik nap történései
2011.08.06. 00:16 dixistudio
14 komment
A bejegyzés trackback címe:
https://dixistudio.blog.hu/api/trackback/id/tr716428649
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.
Balázs Család 2011.08.06. 07:30:20
Gratulálok a Becse Apukájának!
Hajrá Kékek!
Balázs Család
Kovács Marcell 2011.08.06. 11:31:22
Ez jóóóóóó!!!!!
Azért hiányzik belőle a megalkotási idő. (Kb. 2 óra Mi?)
Remélem azért a csapatom a következő napon nem veszti el a nehezen megszerzett 1 pont előnyt.
Úgyhogy gyerünk REX ha jók lesztek vasárnap biztos jutalomfalatot kaptok. :-)
Kiss család 2011.08.06. 13:32:00
Mi is gratulálunk Becse apukájának és köszönjük Neki a plusz pontokat!
Kedves Anna! Este sajnos nem tudunk telefonon beszélni, de pótanyukád majd hív téged! Holnap találkozunk, már nagyon várom, annyira hiányzol!
Remélem jól sikerült a tegnapi tátika. Nagyon sajnáljuk, hogy nem láthattuk élőben. Az itthon készített felvételnek a sikere nem enyhül, többször is megnéztük már (kacagás nem maradt el).
Addig is kitartás, ügyesek legyetek a versenyeken, HAJRÁ KÉKEK!!!!!
Esztinek is MILLIÓ PUSZI!!!
Puszi: Anya (Kriszta), Apa (Gyurka) és Geri (aki már nagyon hiányol)
Gróf Vali 2011.08.06. 20:22:54
Holnap jövünk. Már nagyon várjuk a találkozást :)
Szasza, Vali
Polgár Márk családja 2011.08.06. 21:15:01
Szia Márk!
Sajnos most este nem tudtunk telefonon elérni, de bízunk benne, hogy ez csak azért volt, mert valami nagyon jó programon vettél részt!
Aludj jól, reggel jövünk!
Puszi: Mindenki (Apa, Anya, Bandi)
Walter 2011.08.06. 21:48:51
Sziaszok Táborlakók! Szia Gréti, Marci!
Holnap reggel tömegesen érkeznek a szülők, köztük én is már nagyon várom hogy találkozzak régi ismerősökkel és a csak fényképről ismert arcokkal. Egész úton hazafelé az élménybeszámolókat szeretném hallgatni. Addig is millió puszi Anya (Egervári Zsuzsa)
Kolosy család 2011.08.06. 21:51:48
Kedves Táborvezetők, Szülők és Táborozók!
Köszönjük szépen az egyhetes, nagy játékot, a sok szeretetteljes, vidám okítást! (Ebbe kicsit mi, szülők is belekeveredtünk. Egészen biztos, hogy többen tudták a szülőknek feltett kérdésre is a választ, szerencsénk volt, hogy nemcsak a filmekre szavazáskor, hanem a kérdés idején, napközben is gépközelbe kerülhettem.)
Nagyon várjuk a holnapi találkozást, jó érzés jó kezekben tudni a porontyainkat. Tudom, hogy lelkesen és sokat fognak még mesélni, büszkén fogják őrizgetni a relikviákat és mutogatni a filmet. Kicsit jobban megismerték egymást és saját magukat, megint kicsit bátrabbak, önállóbbak lettek.
A holnapi viszontlátásra!
Üdvözlettel: Kolosy család
gomba viktória 2011.08.08. 00:00:35
sziasztok nekem nagyon tetszett a tábor de kér hogy vége lett én még maradtam volna egy két hete és szerintem többen így vannak ezzel köszönöm szépen hogy elmehettem ebbe a táborba és hogy rokonaimat is vihettem sokat nemirok mert mint megtanultam az internet veszélyes dolog föleg a tinézserekre nézve szoval csak anyit hogy Köszönöm szépen Csilla néninek Zolibácsinak Tündenéninek és Lajos bácsinak ezeket az élményeket
Horváth Szilvia 2011.08.08. 00:10:45
sziasztok nagyon jól éreztem magam a táborba nagyon sajnálom hogy végetért ez a tábor maradtam volna még egy hetet nagyon jó volt minden és hiányozni fog köszönöm Csilla néninek, Zoli bácsinak, Tünde néninek és Lajos bácsinak ezt a sok mindent amivel jól éreztem magam és köszönök mindent
ui:ott hagytam a macimat Dégen
Balázs Család 2011.08.08. 10:30:23
Kedves Csilla néni és Zoli bácsi,Tünde néni,Lajos bácsi!
Nekem ez volt az első táborom.Nagyon jól éreztem magam.Barátokat is szereztem. Jövőre is szeretnék menni a táborba.
Balázs Tímea Zsuzsanna.
Ghyczy Daniella 2011.08.08. 16:25:07
Kedves Csilla néni, Zoli bácsi, Tünde néni és Lajos bácsi!
Nagyon jól éreztem magam a táborban, sok barátra tettem szert....:) Már szervezzük is a közös programokat. Remélem jövőre ismét így együtt lehetünk és ugyanilyen élményekben lesz részünk. :) Jövőre ifiként is ugyanígy szeretnék szórakozni. A "csaj" szobában nagyon jókat szórakoztunk ,de azért jöhettek volna azok a fiúk is. :P
Jó pihenést kívánok Csilla néniéknek a tábor utánra és jövőre ugyanekkor, ugyanitt, úgyanígy!! :D
Ghyczy Zsófia 2011.08.08. 16:33:09
Kedves Csilla néni, Zoli bácsi, Tünde néni és Lajos bácsi!
Nagyon jó volt a tábor, jók voltak a programok. Voltak kedvenc programjaim is pl. disco, kutyásbemutató és a tá-ti-ka. Sokat hülyéskedtünk. Kár, hogy a Balatonba nem tudtunk fürdeni, de így is nagyon megérte a tábor! Remélem jövőre is mehetünk és akkor is ennyi élményben lesz részem és ifiként is szeretnék együtt lenni a többi lánnyal egy szobába akikkel idén is voltunk!
További jó nyaralást és szép időt!
Téglás lászló , Téglás Csaba 2011.08.10. 10:30:17
Kedves Csilla néni, Zoli bácsi, Tünde néni és Lajos bácsi!
Mindent köszönünk nagyon élveztük a tábort.Már várjuk a következőt .
Téglás Laci Téglás Csabi
U.i:És kíváncsiak vagyunk a tábor témájára:)
Zöldi Réka 2011.08.13. 16:57:27
Kedves Csilla néni, Tünde néni, Zoli bácsi és Lajos bács!
Köszönök mindent nagyon jól éreztem magamat, sok érdekes dolgot tanultam!
Üdvözlettel: Zöldi Réka