Reggel mikor kitöröltük a csipát a szemünkből fekete fellegek tárulkoztak elénk.
A fellegeket Macarenaval próbáltuk kisebb nagyobb sikerrel elkergetni.
Reggelire változatosság kedvéért, ismét mindenki müzlit evett.
A reggeli végeztével ezredesünk bejelentette, hogy ma vendégeink helyszínelnek a szobákban.
Ezek után hátra mentünk megnézni a rendvédelmi kutyás bemutatót. A kutya eszmei érték:1.000.000 Ft. MENYÍÍÍÍÍÍÍÍÍ)
Aztán három felé osztódtunk.Eközben megtörtént a szemle.
Három helyszínen tartottak előadást a rendőrök.
Az első helyszínen bűnmegelőzésről és áldozattá válásról vetítettek három perces kisfilmeket.
A másik helyszínen pedig az okos és elővigyázatos utcai közlekedésről [KRESZ] volt előadás.
Majd a harmadik előadáson kipróbálhattuk a rendőrség felszereléseit, sokunkat bilincsbe verve vittek el.
Akiken látszott, hogy túl sokat ittak, őket megszondáztatták, köztük volt az ezredesünk is.
De sajnos az esőtáncunk nem tartott ki sokáig, ezért elmaradt a vízilabda bajnokság.
Majd következett az ebédidő ahol vendégül láttuk a rendőröket.
Miután mindenki jól lakott az ebéddel - a tegnap esti bátorságpróba után megfejtett dokumentom alapján - elkezdték a zöldek az önkéntes feladatukat. (ebédlői munka)
Ezután a csendespihenő következett, miközben mindenki pihent, Csilla néni eljárta az esőtáncot kisebb nagyobb sikerekkel.
Esőtánc után filmvetítés következett, ami a Rendőrakadémia hármat jelentette.
A filmvetítés után, a hármas forgószínpad helyett, a rossz idő miatt csak kettő lett megtartva.
Hátul lövészet volt a dagonyában, elöl pedig Csilla nénivel és Tünde nénivel gyöngyfűzés volt.
Majd következett a vacsora, ahol viszont a kékek teljesítették önkéntes feladatukat.
Miután mindenki jól lakott, Steven Spilberg filmje következett. (Jurassic Park)
A Filmvetítés után mindenkinek elérkezett a tollasbál ideje.
Üdv:ÁBM