A 4. nap (csütörtök) eseményei:
Arra ébredtünk, hogy egy váratlan, fenyegető levél érkezett a táborunkba: "TÁBOROZÓK! Megtudtuk, hogy komoly fegyvereitek vannak. Ezeket megszerezzük Tőletek. Mindenáron!!! Rettegjetek, bármikor támadhatunk!!! *A becstelen brigantik*" Erre kétféleképpen reagáltak a laktanya közlegényei: volt, akin eluralkodott a pánik, azonban a többség gyakorlatozással készült fel az esetleges támadásra. Zoli bácsi - az ezredesünk - elredelte a riadókészültséget, és este őrséget állított a laktanya köré. Továbbá gyakoroltuk, hogy riadó esetén minél gyorsabban fel tudjanak sorakozni az osztagok. A délelőtti forgószínpad keretében - a kiképzés és lövészet programon - fokozott figyelemmel vettek részt a megilletődött közlegények és rajparancsnokok. Az elmúlt napok teljesítménye alapján Zoli bácsi magasabb rangba léptetett elő jónéhány bakát. Harkácsi Judit pszichológus nénivel feldolgoztuk a Piszkos tizenkettő című filmet. Tünde nénivel nemzeti színű karkötőt fűztünk gyöngyből. Ebéd után kosárlabda edzés és a víziladba bajnokság selejtezői következtek. A táncpróbák után megvacsoráztunk, majd a sportpályán múlattuk az időt. Ezután a piros csapat megszervezte az őrséget: (30 perces váltásban) 2 fegyveres őrizte a laktanya raktárát, illetve 2 másik katona járőrözött a tábor hátsó kerítésénél. Közben a többiek tisztálkodtak, majd visszavonultak a körleteikbe. Egy kis játék és beszélgetés után jött a takarodó: mindenki nagyon fáradt volt és gyorsan elaludt. Már majdnem éjjel 11 óra lehetett, amikor Zoli bácsi éjszakai riadót fújt a fülsiketítő hangú sípjával. Az őrnagyok sorra rontottak be a szobákba, kiabálva: - Riadó!!! Támadás ért minket! Gyerünk, sorakozó menetfelszerelésben! Dixipóló, sportcipő, hátizsákban kulacs és zseblámpa!!!
Az éjszakai riadót a piros csapat nyerte, és elmondható, hogy a laktanya 80 százalékának sikerült felébredni és felsorakozni. Persze volt pár újonc, aki nem vett tudomást a riadóról, és a másik oldálára átfordulva tovább durmolt. Reméljük a következő jobban fog sikerülni.
Horváth Szilvia
Zöldi Réka
Egervári Gréta
2010.08.07. 13:12 dixistudio
2 komment
A bejegyzés trackback címe:
https://dixistudio.blog.hu/api/trackback/id/tr706428709
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.
Gáspárné 2010.08.07. 13:25:36
Sziasztok!
Dodókánk,Rolcsikánk Ti is részt vetettek ebben a riadóban,vagy Ti voltatok akik durmoltak tovább? Holnapi napra kíváncsiak vagyunk, nagyon várjuk a találkozást millió puszi Apa és Anya.
Polgárné Lang Ágnes 2010.08.07. 17:59:36
Sziasztok Táborlakók!
Gratulálunk a bátor helytálláshoz! :)
Márk! Reméljük, Neked sikerült felébredned a riadóra! Persze ha nem, az sem baj, mert valakinek az ágyneműt is őrizni kell, ugye? ;)
Sok puszi: Anya