2013.07.31. 22:21 dixistudio
Kedves szülők köszöntjük Önöket harmadik napunk végén.
Jó szórakozást kívánunk a napi összefoglaló olvasása közben.
Mai napunkat ismét egy 07:30-as keléssel kezdtük bár ez sokkal kevésbé esett nehezünkre mint tegnap.
Az ébredést ismét a tánc követte sokkal több lelkesedéssel, egyre jobb összképpel.
A reggeli mozgás után nagyon jól esett a reggeli ami ismét műzli és felvágott volt.
Ezt a rendrakás illetve a szemle követte, bár ma sokkal jobb pontok lettek, mint tegnap.
A szemlét a forgószínpad követte ahol a csapatok ismét gyarapíthatták pontjaikat.
Zoli bácsinál íjászat volt, már pár vaddisznót el is találtunk.
Csilla néninél terítési tudományunkat bővíthettük.
Tünde néninél pedig folytattuk a kötények elkészítését: zakatolnak a varrógépek, sisteregnek a vasalók.
Ezt egy kiadós strandolás követte.
A strandolás és a fárasztó délelőtt után igencsak jól esett az ebéd ami krumplileves és pogácsa volt.
Ebéd után lepihentünk egy rövid időre és eldicsekedhettük, hogy milyen pontosan lőttünk az íjakkal.
A csendespihenő végén megnéztük a Palacsintás Király 2. részét.
Ezután 2 csapatra osztottak minket.
Az első csapat a labdatornásokból állt akik a tornateremben dolgoztak.
A többiek kenyeret sütöttek.
Ezt egy gyors strandolás követett ahol kellően megéheztünk a vacsorához.
A vacsorát ma is a sportpályán dolgoztuk le.
A sportolás után mindenki lezuhanyozott kiöltözött köténybe és szakácsfelszerelésbe amiértt a csapatok szintén pontokat kaptak.
Amint végeztünk a ruhabemutatóval átöltöztünk és megkezdődött a Disco, ami osztatlan siker lett.
Amint az utolsó számnak is vége lett mindenki a szobájába ment és ledőlt, hogy holnapra energiát gyűjtsön.
Üdvözlettel:a dolgos ifik és az animátorok
16 komment
2013.07.30. 22:59 dixistudio
Kedves szülők köszöntjük Önöket második napunk végén.
Jó szórakozást kívánunk a napi összefoglaló olvasása közben.
Napunkat egy 07:30-as keléssel kezdtük.Nyomban táncra is perdültünk!
Gyors öltözést követően azonnal az ebédlőbe siettünk, a reggelire sonka, paprika, paradicsom, kakaós kalács és műzli volt a választék.Ezt a szobák rendbetétele, tisztítása követte mivel egyre közelebb értünk a szemléhez.
Első szemlén igen szigorú volt a pontozás és még a 9 pontért is keményen meg kellett dolgozni.
A következő napirendi pont a forgószínpad volt.
Az első állomás az íjászat volt Zoli bácsival, a második állomás a kvíz volt Csilla nénivel, a harmadik állomáson Tünde néni várt minket és kötényt varrhattunk.
A délelőtti maradék energiáinkat a medencében vezethettük le.
Ezt a jól megérdemelt ebéd követte, zöldbableves és paradicsomos húsgombóc.
Ebéd után picit lepihentünk, energiát gyűjtöttünk és beszélgettünk.
A csendespihenő végén a Palacsintás Király első részét néztük meg.
A film végén mindenki összekészült a kosarasok kosaras ruhába a többiek pedig fürdőruhába és törölközőbe díszelegtek az udvaron.
Ezután az első csapat mutathatta meg tudását és kőrözöttes szendvicseket csináltak az egész tábornak.
Ismételt étkezés következett, a vacsora, ahol virslit ettünk.
Vacsora után egy kiadós túrázás következett, elindultunk vadászles nézésre.
Sajnos állatokat nem nagyon láttunk.
A visszaérkezés után mindenki lezuhanyozott.
A napot ma is a jól megérdemelt alvással zártuk.
Képek eddig technikai okok miatt nem kerültek fel, de gőzerővel dolgozunk a probléma elhárításán.
Üdvözlettel:a dolgos ifik és az animátorok
13 komment
2013.07.29. 23:28 dixistudio
Kedves szülők köszöntjük Önöket első napunk végén.
Jó szórakozást kívánunk a napi összefoglaló olvasása közben.
A "szívszorongató" búcsúzás után egy rövid utazás után meggérkeztünk Gárdonyba, a tábor első színterére.
Gyors öltözködést követően csapatokba rendeneződtünk Zoli bácsi utasítása szerint és megkezdődött a fürdőzés.
Délben ismét útra keltünk, hogy elfoglalhassuk a szállásunkat.
A szobák beosztását Zoli bácsi költői előadásában hallgathattuk és ezt követően kipakoltuk cuccainkat.
Majd az ebéd következett, gulyáslevest és házi meggyes sütit ettünk.
Ebéd után a szobák nevet választottak maguknak.
Ezt egy délutáni fürdőzés követte büfézéssel.
A legvégén az ifik lány csapata és fiú csapata csapott össze vízilabda keretei között.
Ismételten étkezés következett, a vacsora milánói volt.
A vacsorát a sportpályán dolgozhattuk le focizás röpizés és egyéb sportok közben.
Ezután mindenki lezuhanyozott és előkészült az esti filmezésre(Lecsó).
Tíz órakor kellemes alvással zárhattuk a napot.
Üdvözlettel:a dolgos ifik és az animátorok
13 komment
2013.07.28. 16:33 dixistudio
Kedves Táborozók!
Mi már lázasan készülődünk! :)
Szeretettel várunk Benneteket reggel 07:30-kor a megbeszélt helyen...